Kézbesítési vélelem megdöntése végrehajtási eljárásban
Kézbesítési vélelem megdöntése végrehajtási eljárásban BLOG
Alapból a kézbesítést kikezdeni legfeljebb hat hónapig lehet a kézbesítési vélelem beálltától számítottan (Pp. 99/A. § (1)). (1)
E szabály alól az egyik kivétel az eljárást megindító irathoz kötődik (Pp. 99/A. § (2)). Azaz amennyiben az ügy első paksamétája keveredik el, akkor bármikor, - akár az elkeveredést követő hat hónapon túl is - megtámadhatjuk a kézbesítést, ha igazoljuk a vélelem beálltáról történt tudomásszerzés tényét, valamint az egyéb feltételek fennálltát (Pp. 99/A. § (3)), azaz az önhiba hiányát, és ehhez képest 15 napon belül vagyunk.
A másik kivétel a végrehajtási eljárás esete (Pp. 99/B. § (1)), amire szintén nem vonatkozik a hat hónapos maximum, hanem a fentiek szerint a bármikori tudomásszerzéstől - ami klasszikusan a végrehajtói inkasszálás a számlánkról, ami azért fel szokott tűnni a többségnek - számítva 15 nap áll rendelkezésünkre, hogy megdöntsük a kézbesítési vélelmet; szintén csak abban az esetben, ha annak egyéb feltételei fennállnak.
Utóbbi ötletet sütöttem el egy egyébként ezer sebből vérző ügyben: jogerős ítéleten és folyamatban lévő végrehajtási eljárásban perújítás történt. A perújítás kérdésében döntő bíróság feltette az egyébként triviális kérdéseket: 12 éve a fizetési meghagyást ki vette át? Eddig miért nem mondták, ha gond van?
Nyilván mert tudomásuk sem volt róla, hogy gond lenne...
Azt mindenki tudta, hogy nem a perben érintett ügyfelem volt az aki a tértivevényt aláírta, hanem a vele egyező nevű édesapja. Miután erre nem hivatkoztak korábban jeleztem, hogy ezt a tényt akkor most én közlöm velük - illő tisztelttel - , és ezen tudomásszerzésük tényét ti.: nem az vette át aki; bejelentjük a bíróságnak és miután mindez a végrehajtási eljárásban történt, - ha szerencsénk van - benne vagyunk a 15 napban.
Szerencsénk volt. Kezdheti elölről az egészet az a szegény közjegyző...
Neki sem könnyű, lássuk be.
dr. Tokár Tamás
ügyvéd
(1) 1952. évi III. törvény, a polgári perrendtartásól
Kézbesítési vélelem megdöntése
99/A. § (1) A 99. § (2) bekezdésben szabályozott kézbesítési vélelem megdöntése iránt - a (3) bekezdésben meghatározott okokból - a címzett mint kérelmező a kézbesítési vélelem beálltáról való tudomásszerzésétől számított tizenöt napon belül terjeszthet elő kérelmet annál a bíróságnál, amelynek eljárása alatt a kézbesítés történt. A kérelem benyújtásának a kézbesítési vélelem beállta napjától számított hat hónap elteltével - a (2) bekezdésben, illetve a 99/B. §-ban foglalt kivétellel - nincs helye. E határidő elmulasztása miatt igazolással élni nem lehet.
(2) Ha a kézbesítési vélelem beállta az eljárást megindító irat kézbesítéséhez kapcsolódik, a fél a kérelmet az eljárás folyamatban léte alatt a kézbesítési vélelem beálltáról való tudomásszerzésétől számított tizenöt napon belül terjesztheti elő.
(3) A kézbesítési vélelem megdöntésére irányuló kérelem arra hivatkozással terjeszthető elő, hogy a kérelmező a hivatalos iratot önhibáján kívüli okból nem vehette át, mivel
-
a)a kézbesítés a hivatalos iratok kézbesítésére vonatkozó jogszabályok megsértésével történt meg, vagy más okból nem volt szabályszerű, vagy
-
b)az iratot más, aza) pontban nem említett okból nem volt módja átvenni (pl. azért, mert a kézbesítésről önhibáján kívül nem szerzett tudomást).
(5) A kérelemben elő kell adni azokat a tényeket, illetve körülményeket, amelyek a kézbesítés szabálytalanságát igazolják vagy a (3) bekezdés b) pontjában meghatározott esetben a kérelmező részéről az önhiba hiányát valószínűsítik. Ha a kérelmet elkésetten terjesztették elő, azt érdemi vizsgálat nélkül el kell utasítani. A kérelem tárgyában az a bíróság határoz, amelynek eljárása alatt a kézbesítés történt. A kérelem elbírálása előtt a bíróság a kérelmezőt, illetve a feleket meghallgathatja.
A kézbesítési vélelem megdöntése a végrehajtási eljárás során
99/B. §(1) Ha a kézbesítési vélelem beálltára tekintettel a határozat jogerőssé vált, a címzett mint kérelmező - a 99/A. § (3) bekezdésében meghatározott okok fennállása esetében - a végrehajtási eljárás folyamatban léte alatt, a határozat végrehajtására irányuló eljárásról való tudomásszerzésétől számított tizenöt napon belül a kézbesítési vélelem megdöntése iránt kérelmet nyújthat be az első fokú határozatot hozó bíróságnál. Ha a végrehajtási eljárás megindult, a kérelem csak az e bekezdésben meghatározottak szerint terjeszthető elő.
Itt is is találhat még Önt is érintő érdekes olvasnivalót: http://jogpont.blog.hu/